A mai világban azzal már majdnem mindenki egyet ért, hogy táplálék kiegészítőkre szükség van. Az okok ismertek, hiszen a táplálékokban nincsenek már meg azok a tápértékek, mint korábban, sőt a feldolgozásuk során ezek jelentős része elveszik, kemikáliákkal, vegyszerekkel szennyeződik.
A kétkedők azzal "védekeznek" ez ellen, hogy szerintük a táplálék kiegészítők világa is csak egy üzlet. Ezzel teljesen egyetértek én is. Mint ahogy üzlet az is, amikor a piacon a "Mari nénitől" megvesszük a zöldséget, vagy egy étterembe elmegyünk enni, esetleg az orvos ajánlására kiváltjuk a gyógyszert. Ma már minden üzlet. Minden hasznot hajt.
Véleményem szerint, azonban nem mindegy a végtermék. Ennek az üzletnek a végén, ha megfelelő terméket választ, amit kipróbál, és ha beválik, folyamatosan szed, akkor egy boldog, elégedett, egészségesebb ember tekint vissza Önre a tükörből. Én ezt már megtapasztaltam, ahogy sok barátom, ismerősöm is. Bátran mondhatom, mivel már az egészségügy másik oldalán is jártam, hogy semmi pénzért nem adnám azt a frissességet, kiegyensúlyozottságot, amit ezeknek a termékeknek köszönhetek.
A témában még csak most tapogatózó azonban rengeteg termékkel találkozik a piacon. A kérdés ezek után sok esetben már csak az, hogy akkor milyen problémára, milyen terméket is válasszunk, és milyen mennyiségben.
Ebben igyekszik ez a weboldal segítséget adni. A legjobb természetesen a megelőzés, de ha erősebb igénybevételnek tesszük ki a testünket, mint pl.: sportoláskor, vagy valamilyen probléma már kialakult, biztosan szükség van táplálék kiegészítésre.
Miért javaslom a GNLD táplálék kiegészítőit:
- Mert ezek a táplálék kiegészítők úgy lettek kifejlesztve, hogy a normál étkezés kiegészítését segítsék.
- Mert ezeket a táplálék kiegészítőket ismert, és elismert tudósok fejlesztették ki a természet adottságainak figyelembevételével, és valóban praktizáló orvosok tesztelték a megalapozottabb terméktapasztalatokért kiváló eredményekkel.
- Mert tudósaink csak a tudomány legújabb eredményei alapján kifejlesztett, bizonyítottan hatásos táplálék kiegészítőket engedik forgalmazni! Nem adják a nevüket áltudományos marketinggel eladható egzotikus "csodaszerek"-hez.
- Mert ezek a táplálék kiegészítők a normál étkezési lánc figyelembevételével készülnek. Organikusak, ami azt jelenti, hogy kizárólag olyan alapanyagokat használnak az előállítás során, amiket amúgy megennénk, vagy meg kellene ennünk az egészségünk érdekében.
- Mert ezeknek a táplálék kiegészítőknek az ára még így sem magasak, mert nem terhelik irreális jutalékok, fölösleges marketing költségek.
Ezek után nézzünk néhány példát, hogy az alábbi esetekben milyen táplálék kiegészítőket javasolnak orvosaink. Kattintson a képre, vagy a linkre a cikkért és a javaslatért! Ha olyan témát keres, amit nem talál az oldalon, kérem, kérdezzen bizalommal!

Sportolóknak, akár profi, akár amatőr szinten űzik a
kiválasztott sportot!
Egy probléma, amit senki nem tekint betegségnek. Joggal, hiszen ez "csak" egy tünet. Vajon milyen kiegészítők fogyasztása javasolt hajhullás esetén?
Ha úgy érezzük, hogy le kellene adni néhány kilót. Akár diétában, akár fogyókúrában gondolkodunk, szükség van táplálék-kiegészítésre.
Amikor úgy érezzük, hogy senki és semmi sem tud javítani a kedvünkön. Amikor eluralkodik rajtunk a depresszió.
Korunk idegrendszeri népbetegsége a pánikbetegség. Nagyon sikeresen kezelhető pszichiátriai gyógyszerek nélkül is. Erre az egyik élő példa én vagyok! Mikor diagnosztizálták azonnal eldöntöttem, nem szedek antidepresszánsokat! Mit lehet tenni akkor? Nézzük részletesebben!
Ízületi problémákkal Magyarország lakosságának 10-15%-a küzd. Az esetleges gyógyszeres kezelések mellett is, vagy az alternatív kezeléseket keresőknek is érdemes táplálékkiegészítők "segítségét" kérni a szervezet helyrehozásában!
A csontritkulást néma járványként is emlegetik, mivel nem túl jelentősek a kezdeti tünetei. Az orvostudomány is csak lassítani tudja a betegség előrehaladását. Mire képesek a táplálék kiegészítők? Képesek visszafordítani is a folyamatot. Olvasson utána hogyan!
Az emésztési panaszokkal küzdők jól ismerik a Candida gomba által okozott kellemetlen tüneteket. Kigyógyulni a tünetekből hosszú időbe kerül ugyan, de mindenképpen megéri visszaállítani a természetes egyensúlyt a szervezetben. Orvosaink tapasztalatai alapján összeállított tanácsokkal segítjük ebben!
Az étkezési szokások változásával (cukros üdítők, túlédesített élelmiszerek) rohamosan nő a diagnosztizált és a becsült cukorbetegek száma Magyarországon. Édesanyám példája mutatja, hogy idős korban is el lehet hagyni a gyógyszerszedést. Nézzen utána, hogyan kerekedhet felül az élethosszig tartó cukorbetegségen.
Rengeteget lehet olvasni, hallani arról, miért is jó, ha lúgosítjuk a szervezetünket. Itt bővebben is olvashat a témáról
Statisztikai adatok szerint a magyar emberek közül minden 5. ember számára az augusztus, és a szeptember elsősorban a vizes orrfolyásról, orrviszketésről, tüsszögésről, orrdugulásról, viszkető, könnyező szemekről, folyamatos fáradtságról, kimerültségről, súlyosabb esetben depresszió szerű tünetekről, egy szóval a parlagfű allergiáról szól. Tudja meg, hogyan előzheti meg, illetve javíthat ezen az állapoton.
|